Ilyen lett volna, ha Superman Sztálin oldalán száll harcba
Amikor már azt hittük, hogy elolvastuk 2024 legjobb képregényeit, akkor akadt a kezünkbe a Vörös hős, ami könnyedén maga mögé utasítja a legtöbb tavalyi kötetet.
A Gotham nem semmi változáson esett a tavalyi évadban, meg is emlékeztünk róla párszor, hogy a Gotham is egy olyan képregénysorozat, ami a folytatásra javulni tudott.
„A szezonpremier alapján nagyon nehéz lenne megmondani, hogy merre is fog elindulni a történet. Rengeteg potenciál van a sztoriban, akárcsak karakter, akik mégsem nyomják el egymást a képernyőn.
A sok szereplő miatt egy kicsit kötelező körös lett a kezdés, szépen végigvettük, hogy ki hol tart a finálé óta. Sok meglepetést ugyan nem kaptunk, és a kiszivárgott infók miatt kicsit kiszámítható volt, hogy egyes figurák milyen utat fognak bejárni az epizód alatt. (…)
Kellemes bemelegítés volt ez az epizód, a következő részben kicsit konkrétabban kirajzolódhat, hogy merre is fog tartani a szezon. Legyen a kezdés 7/10, jó volt látni ismét a sorozatot.”